Nyomtatás

Idősek Klubja

Intézményünk

2096 Üröm, Ady Endre u. 6.
Intézményvezető: Szemerei Mihályné
06-26-350-162

Nyitva tartás hétköznapokon: 8-16 óráig

Intézményvezető: Szemerei Mihályné

Az intézmény 1981-ben nyílt meg. A jogelődünk Öregek Napközi Otthona létesítését Dr Ruszty Klára körzeti orvos kezdeményezte a magányosan élő idősek számára.

Az intézmény Üröm és Pilisborosjenő területén élő időskorú emberek és szociálisan rászoruló lakosok számára kínálja szociális alapszolgáltatásait: étkeztetést, házi segítségnyújtást, nappali ellátást.

Nappali ellátást nyújtó Idősek Klubja.

Férőhely : 30 fő

Az ellátás célja:
Az önmaguk ellátására részben képes személyek napközbeni ellátásának biztosítása.
Az ellátást igénybe vevők részére az igényeknek megfelelően közösségi programokat, kirándulást, rendezvényeket szervezünk valamint helyett biztosítunk a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak. Biztosítjuk, hogy a szolgáltatás nyitott formában az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.

Az intézményben reggelit, ebédet,/ diétás ebédet is./ biztosítunk továbbá fürdési lehetőség áll rendelkezésükre és segítünk hivatalos vagy mindennapi dolgaik intézésében, hetente egyszer az intézmény orvosa rendel és gyógyszert ír fel igény és szükség szerint. Életvitelre vonatkozó tanácsadást biztosítunk.

Étkeztetés

Szociális étkeztetés keretében az önkormányzat által támogatot ebédet biztosítunk.
Étkeztetésben részesítjük, naponta legalább egyszer meleg ételt biztosítunk azoknak az igénylőnek ill. általa eltartottnak aki kora vagy egészségi állapotuk miatt ezt más módon nem tudják megoldani.

Az ételt lehet helyben fogyasztani, ételhordóban elvinni, és ha szükséges lakásra kiszállítjuk.

Házi segítségnyújtás

Az intézmény korával egyidős ez a tevékenység is, több ember kapott már tőlünk segítséget mindennapi élete során. Az ellátást igénybevevő szükségleteinek megfelelően az önálló életvitelének fenntartását lakásán biztosítjuk. Segítséget nyújtunk az otthonukban tartózkodó idős ember, napi tevékenységében személyi higiénia megtartásában , ahol szükséges közreműködünk a háztartás vitelében / mosás, takarítás, vasalás/ gyógyszer és segédeszközök beszerzésében és ügyintézésben.

Az ellátás igénybe vétele önkéntes, az ellátást igénylő illetve törvényes képviselője kérelmére, indítványára történik és a házi orvos vagy szakorvos javaslatára.

A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni ,melyet az önkormányzat a helyi rendeletében foglaltak szerint és jövedelemtől függően állapít meg. Kérjük, ha ismernek olyan személyt, aki fent leírt szolgáltatásainkra rászorul, jelezzék nekünk! Az intézmény alkalmazottai felkeresik az érintett személyt, és tájékoztatja szolgáltatásainkról és azok igénybe vételéről.

 

pdf Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatok