IMGP1715A falu római katolikus műemlék templomának egykori kegyura (patrónusa) József nádor. A középkori alapokra épített barokk templom építésének ideje 1737 és 1765.

 

 

 

 

A templom védőszentje Szt. György és Szt. Lénárt. A barokk kori hajószakasz padozatába süllyesztett sírkőlap alatt az 1702-ben eltemetett P. John Ágoston reguláris kanonok, Üröm és Pilisborosjenő parochusa nyugszik. A templomot 1929-36 közötti átépítését megelőzően többször felújították. A bővítés és restaurálás terveinek elkészítése Fábián Gáspár építész nevéhez fűződik. A lakosság igényei szerint növelték a templom szentélyének és hajójának méretét. A hajó donga és kereszt boltozatos, a kórus öntöttvas oszlopokon áll. A gúlasisak alakú templomtorony palával fedett. Ablakai kőkeretesek, oldalkapuja zárköves, homlokzati párkánya tagolt, déli oldali főhomlokzatán csigavégű díszítmény található.

A régi berendezési tárgyakat az újonnan kialakított templomtérben helyezték el. Az oltár fölött a templom védőszentjének, Sárkányölő Szt. Györgynek a képe függ. Az oltárszekrénynél a koronás Madonna látható. A mellékoltárok a barokk korból származnak. A hársfából készült szószék 1771-ben készült. A templom felszerelési tárgyainak száma időről-időre változott. Néhány darab az idők folyamán eltűnt., mások a restaurálás hiánya miatt tönkrementek. A belső térben megtalálhatók keresztút stációi, a régi padok, melyekhez baldachin tartó oszlopok is tartoznak. A sekrestyében mívesen kidolgozott feszület és régi zászló, továbbá templomi miseruhák találhatók. Az 1764 és 1868 között készült orgona eltűnt, a ma használt két manuálos orgona az első világháború utáni időkből származik.

vissza_out

A falu római katolikus műemlék templomának egykori kegyura (patrónusa) József nádor. A középkori alapokra épített barokk templom építésének ideje 1737 és 1765. A templom védőszentje Szt. György és Szt. Lénárt. A barokk kori hajószakasz padozatába süllyesztett sírkőlap alatt az 1702-ben eltemetett P. John Ágoston reguláris kanonok, Üröm és Pilisborosjenő parochusa nyugszik. A templomot 1929-36 közötti átépítését megelőzően többször felújították. A bővítés és restaurálás terveinek elkészítése Fábián Gáspár építész nevéhez fűződik. A lakosság igényei szerint növelték a templom szentélyének és hajójának méretét. A hajó donga és kereszt boltozatos, a kórus öntöttvas oszlopokon áll. A gúlasisak alakú templomtorony palával fedett. Ablakai kőkeretesek, oldalkapuja zárköves, homlokzati párkánya tagolt, déli oldali főhomlokzatán csigavégű díszítmény található.

A régi berendezési tárgyakat az újonnan kialakított templomtérben helyezték el. Az oltár fölött a templom védőszentjének, Sárkányölő Szt. Györgynek a képe függ. Az oltárszekrénynél a koronás Madonna látható. A mellékoltárok a barokk korból származnak. A hársfából készült szószék 1771-ben készült. A templom felszerelési tárgyainak száma időről-időre változott. Néhány darab az idők folyamán eltűnt., mások a restaurálás hiánya miatt tönkrementek. A belső térben megtalálhatók keresztút stációi, a régi padok, melyekhez baldachin tartó oszlopok is tartoznak. A sekrestyében mívesen kidolgozott feszület és régi zászló, továbbá templomi miseruhák találhatók. Az 1764 és 1868 között készült orgona eltűnt, a ma használt két manuálos orgona az első világháború utáni időkből származik.
 
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterMyspace bookmark